1. |
Ábránd
03:39
|
|||
Szerelmedért
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját,
S képzelmim édes tartományát;
Eltépném lelkemet
Szerelmedert.
Szerelmedért
Fa lennék bérc fején,
Felölteném zöld lombozatját,
Eltűrném villám s vész haragját,
S meghalnék minden év telén
Szerelmedért.
Szerelmedért
Lennék bérc-nyomta kő,
Ott égnék földalatti lánggal,
Kihalhatatlan fájdalommal,
És némán szenvedő,
Szerelmedért.
Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesitném
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért!
|
||||
2. |
Fa leszek
03:04
|
|||
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy.
Csak, hogy lényink egyesüljenek.
Ha, leányka, te vagy a mennország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.
|
||||
3. |
Milyen volt
02:23
|
|||
Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár,
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel as egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
|
||||
4. |
Anna örök
04:12
|
|||
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön. Amen.
|
||||
5. |
A vaáli erdőben
03:49
|
|||
Odabenn a mély vadonban,
A csalános iharosban,
Félreeső völgy ölében,
Sűrű árnyak enyhhelyében;
Oh milyen jó volna ottan,
Abban a kis házikóban,
Élni, éldegélni, szépen,
Békességben, csöndességben!
Nem törődni a világgal,
A világ ezer bajával.
Meggondolni háborítlan,
Ami immár közelebb van.
Illatos hegy oldalában,
A tavaszi napsugárban,
Nézni illandó felhőkbe,
Múlt időkbe, jövendőkbe.
És azután, utóvégre,
Észrevétlenül, megérve,
Lehullani önmagától,
A kiszáradt életfáról.
S ismeretlen sírgödörbe
Elalunni mindörökre
S ott egyebet mit se tenni,
Csak pihenni, csak pihenni.
|
||||
6. |
||||
Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
De, jaj, nem tudok így maradni,
Szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.
|
||||
7. |
Jó Csönd-herceg előtt
03:30
|
|||
Holdfény alatt járom az erdőt.
Vacog a fogam s fütyörészek.
Hátam mögött jön tíz-öles
Jó Csönd-herceg
És jaj nekem, ha visszanézek.
Óh, jaj nekem, ha elnémulnék,
Vagy fölbámulnék, föl a Holdra:
Egy jajgatás, egy roppanás.
Jó Csönd-herceg
Nagyot lépne és eltiporna.
|
||||
8. |
A testvér
05:20
|
|||
A testvér az a nő, aki szeret,
De vágya nincs és semmit sem akar.
Tenger-nyugalmú mosolya mögött
Nemes, vagy nemtelen célt nem takar.
Nincs elfogultság benne, s nincs zavar.
Nincs macska-szeszély, s nincs tigris-fölény,
Olyan, mint a jó lelkiismeret
Az öntudat virágos küszöbén.
Tartózkodása nem titkos ígéret,
Nem szűzi hó, mely olvadásra vár,
De kőbe metszett, rendületlen lényeg.
Látod, ez az a nő, aki testvéred.
Ez az a nő, akiben megszűnik
A nemek örök, nagy szerelem-harca,
Mely hódítás és leigáztatás,
Ha százszor pásztor-idill is az arca.
Bilincs nehezül és rabszíj fonódik
A szeretőkre a vágy vak tüzében.
De szabadság van a testvériségben.
A testvér az a nő, aki szeret,
De sohasem lesz gyermekeid anyja,
Csak álmaidnak, lélek-gyöngyeidnek
Töretlen-tömör aranyfoglalatja.
Ki távol tőled - melletted áll mindíg,
S a szépség ködös ormai felé,
Ha megállottál - újra útnak indít.
Mint halkbeszédű alpesi kalauz,
Komolyan kormányozza léptedet,
S ha végső dalba fogsz: tündér-echó:
Megszázszorozza hattyú-éneked.
|
||||
9. |
Fekete Királynő
05:19
|
|||
Csillámló szemek
Hová lettetek?
Stonehenge kövei,
Ki bújt el bennetek?
Boszorkány bájital,
Lassú füstölő
Hiába várom,
Nem jön, nem jön ő.
Vártam a tengernél,
Vártam a folyónál,
Szerelmem benne ég
Táltosok patáján.
Gyertyafény csillagok,
Alacsony mennyezet,
Némán mozdulok
Erdők madarán.
Fehér az orcája
Mindenki babája
Templomok oltárán
Kiterítve bája
Leomlok előtte
Feketén, sötéten
Áldozok neki
A jelenvaló létben.
Fölemel magához
Megölel, megcsókol
Elhajít, megtapos
Isteneknek bókol
Kihajt a tulipán
Cikázik a fóka
Nő a szakállam
Évezredek óta.
Elrabolom úgyis
Csillámló szemekkel
Megnyílik az égbolt
Széttárt kezekkel
Itt vagyunk mi nála
Szerelembe verve
Mint Fekete Királynő
És az ő hercege.
|
||||
10. |
Altató
03:28
|
|||
Lehunyja kék szemét az ég,
Lehunyja sok szemét a ház,
Dunna alatt alszik a rét -
Aludj el szépen, kis Balázs.
Lábára lehajtja fejét,
Alszik a bogár, a darázs,
Velealszik a zümmögés -
Aludj el szépen, kis Balázs.
A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
Álmában csönget egy picit -
Aludj el szépen, kis Balázs.
Alszik a széken a kabát,
Szunnyadozik a szakadás,
Máma már nem hasad tovább -
Aludj el szépen, kis Balázs.
Szundít a lapda, meg a sip,
Az erdő, a kirándulás,
A jó cukor is aluszik -
Aludj el szépen, kis Balázs.
A távolságot, mint üveg
Golyót, megkapod, óriás
Leszel, csak hunyd le kis szemed, -
Aludj el szépen, kis Balázs.
Tűzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka. -
Aludj el szépen, kis Balázs.
|
||||
11. |
Ki viszi át a Szerelmet
02:21
|
|||
Létem ha végleg lemerűlt
Ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
Csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
Hajakat, verőereket?
S dúl hiteknek kicsoda állít
Káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
Ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
A Szerelmet a túlsó partra!
|
||||
12. |
Őrizem a szemed
02:18
|
|||
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
|
||||
13. |
Fekete zongora
03:25
|
|||
Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az élet melódiája.
Ez a fekete zongora.
Fejem zúgása, szemem könnye,
Tornázó vágyaim tora,
Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szivemnek vére
Kiömlik az ő ütemére.
Ez a fekete zongora.
|
||||
14. |
Szerelmedért
05:17
|
Streaming and Download help
If you like Pannón Melankólikusok, you may also like:
Bandcamp Daily your guide to the world of Bandcamp